|
Szegedi Tudományegyetem
Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézet
A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézetében folyó virológiai és immunológiai kutatómunka a 80-as években a hazai interferon kutatás nemzetközi hírű központjává emelte az Intézetet; egyszersmind elindította a hazai interferon gyártást. Az interferon kutatással párhuzamosan más cytokinek tanulmányozására is áttértünk, valamint. folytatjuk az atherosclerosis és stroke immunológiai és genetikai vonatkozásainak kutatását.
Az utóbbi években a cytokin aktiváció szerepét vizsgáltuk olyan betegségekben, ahol a tünetek hátterében feltételezhető a túlméretezett cytokin cascade beindítása akár kórokozók részéről, akár egyéb ágensekkel - pl. szöveti nekrózissal, vagy ezek kombinációjával . Így elsősorban az inficiált pancreas nekrózissal járó szeptikus kórformákat tanulmányozzuk, ahol generalizált cytokin robbanásnak lehetünk tanúi, de érdeklődésünk kiterjedt azokra az esetekre is, ahol a cytokin aktiváció lokálisan okozhat problémát, így pl. Helicobacter pylori által kiváltott fekélybetegségekben, valamint Crohn betegségben. Ezekben az esetekben a cytokin aktiváció genetikai hátterének vizsgálata nemcsak elméleti szempontból érdekes, de prognosztikai és akár terápiás előnyökkel is járhat.
2002 óta elsősorban cytokin gén polimorfizmus vizsgálatokat végzünk mikrobiális, valamint nem fertőzéses eredetű betegségek pathomechanizmusának tanulmányozására. Munkánk kiszélesítését jelenti egyes neurológiai kórképek hátterében feltételezhető gén polimorfizmusok vizsgálata is. Eddigi eredményeinket nemzetközi folyóiratokban közöltük. Széles körű kooperációt valósítunk meg a következő Intézetek munkatársaival:
SZTE I.sz. Belgyógyászati Klinika, Sebészeti Klinika, II.sz. Belgyógyászati Klinika, Gyermekklinika, Szeged, valamint SOTE II.sz. Belgyógyászati Klinika Budapest
2005. tavasza óta adatközlői vagyunk a Magyar Biobanknak.
|
Molekuláris genetika:
|
Genomika:
|
A molekuláris genetika hozzáférhető vizsgálatai:
A molekuláris genetika fejlesztés alatt álló témái:
A genomika hozzáférhető vizsgálatai:
A genomika fejlesztés alatt álló témái:
Cytokin gén polimorfizmus vizsgálatok mikrobiális, valamint nem fertőzéses eredetű betegségekben (OTKA)
Témavezető: Dr. Mándi Yvette
Futamidő: 2003-2006
A HMGB1 és RAGE gén polimorfizmus vizsgálata neurodegeneratív kórképekben és szeptikus folyamatokban (ETT)
Témavezető: Dr. Mándi Yvette
Futamidő: 2006-2008
A következő multifaktoriális betegségekben végzünk genomikai vizsgálatokat (Dr Mándi Yvette 62-545-115):
H. pylori indukált fekély és gastritis
acut pancreatitis
chronikus pancreatitis
Crohn betegség
felnőtt és gyerekkori szepszis
stroke
sclerosis multiplex
Huntington betegség
Vizsgálataink célja a fenti betegségek pathogenezisében bizonyítottan vagy feltételezhetően résztvevő gének polimorfizmusainak minél nagyobb számú betegen történő azonosítása, és mérlegelése rizikó faktorként, vagy prognosztikai tényezőként való alkalmazásban.
tumor nekrózis factor- α (TNF-α)
transformáló növekedési factor β1 (TGF β-1)
interleukin-8 (IL-8)
interleukin-10 (IL-10)
Hsp 70
Toll-like receptor 4 (TLR4)
RAGE (receptor for advanced glycation end product)
A genotipizálási vizsgálatokat, polimeráz láncreakcióra (PCR) épülő módszerrel végezzük:
PCR-RFLP
PCR-ARMS
olvadáspont analyzis
Gén és fehérje expressziós vizsgálatokat is végzünk, melyekhez in vitro sejtkultúrákat és a human fehérvérsejteket használunk. A génexpressziós vizsgálatokat reverz transzkriptáz valós idejű PCR reakciókkal végezzük. Fehérje expressziós vizsgálatainkat Western blott módszerrel végezzük, flow cytometriés és ELISA mérésekkel kiegészítve.
Intézetünk stabil kutatási háttere megfelelő alapot nyújt a mikroorganizmusok és az immunrendszer kapcsolatának vizsgálatára. A klasszikus mikrobiológiai és immunológiai módszereken kívül (szövettenyésztés, immunfluorszcencia, stb.) a következő methodikák állnak rendelkezésre: PCR, RT-PCR, valós idejű PCR, Flow cytometriás mérések, Western blot. Kísérleti adataink értékeléséhez a Graph Pad programcsomag nyújt segítséget.
<<vissza
|