|
Eötvös Lóránd Tudományegyetem
MTA-ELTE Neurobiológiai Csoportja
A Csoportja az ELTE Összehasonlító Élettani
Tanszék korábbi vezetőjének, Ádám György professzornak a vezetésével
jött létre. A csoport tudományos munkásságának irányultsága
és jellege kezdettől fogva markánsan különbözött a tanszéki
kutatásokétól. Nagyrészt az alapító munkatárs, Juhász Gábor
szemléletének és felkészültségének köszönhetően a csoport
már a 80-as években meghatározóan neurokémiai jellegű kutatásokat
folytatott. Juhász Gábor kutató professzor ma a csoport vezetője.
Újabban komplex neurofiziológiai, neurokémiai, neuroanatómiai
és proteomikai módszerek alkalmazásával kutatják a különböző
élettani és patológiás változásokban résztvevő fehérjehálózatok
változásait. Vizsgálataik elsősorban a látórendszerre, az
agykéregre, a hippocampusra és a thalamusra irányulnak. Olyan
in vivo állatmodelleket használnak, melyek vizsgálata humán
betegségek patomechanizmusára vonatkozó információt szolgáltat.
Ilyenek az epilepszia, ischemia, hypoxia és Parkinson-kór,
továbbá az MTA-ELTE Immunológiai Kutatócsoport által fejlesztett
sclerosis multiplex állatmodellek, melyekben a korai diagnózis,
illetve az oki terápiás beavatkozás alapjául szolgáló proteomikai
változások vizsgálhatók. A csoport által alkalmazott in vivo
neurokémiai technikák alkalmasak a neurotranszmissziós rendszer
és az immunrendszer közti kölcsönhatások vizsgálatára.
|
Molekuláris genetika:
|
Genomika:
|
A molekuláris genetika hozzáférhető vizsgálatai:
A molekuláris genetika fejlesztés alatt álló témái:
A genomika hozzáférhető vizsgálatai:
- Proteomikai módszerek, 2D elektroforézis, LCMS, Bioinformatikai technikák
Juhász Gábor
MTA-ELTE Neurobiológiai Kutatócsoport 209-0555/8110
A genomika fejlesztés alatt álló témái:
- Neuroproteomikai vizsgálatok neurodegenerativ betegségekben, fiziológiai állapotváltozás
vizsgálatok látórendszerben és agyban
Juhász Gábor
MTA-ELTE Neurobiológiai Kutatócsoport 209-0555/8110
- Patofiziológiai változásokban résztvevő fehérjehálózatok kutatása
neurofiziológiai és proteomikai módszerekkel
Juhász Gábor
MTA-ELTE Neurobiológiai Kutatócsoport 209-0555/8110
<<vissza
|